Ismét Varsóban. Leszállva a vonatról és átküzdve magam az aluljáró nem igazán szép és igazán büdös vakondjáratain, az első dolog amit a felszínen megpillantok az nem a napfény, és nem is a hóesés, hanem egy darab a kultúrpalota homlokzatából. Jobbra márvány és acél tornyok, balra török gyrosos a szocialisták felvonulási terén, a hatsávos út túlfeléről még kidugja a fejét a XIX. századi (ma szálloda) bérpalota. Szépen felújították, kivilágították, de így sem érdekel. Itt eljárt felette az idő.
Meg kéne már találnom a hely szellemét, mert az érthetetlen, miért akarok mindig visszajönni a szürke, unalmas, szocialista, betonkocka-városba. Már az is problémás, hogy hol van a város központja. Az óvárosba csak hétvégén megy az ember, az új központ pedig elég fura: a hivalkodó üzleti központok között ittmaradt a nyolcvanas évekbeli lerobbantság és egy nagy bazár (lengyelpiac), a sétálást pedig zebramentes, kvázi-autópályák nehezítik meg. Marad hát az aluljáró, ahol ugyan megvan egy kellemes délután eltöltésének minden feltétele (virágárus, könyváruház, coffee heaven, hentes), de azért mégse. Ha megnézzük a térképet, kiderül, hogy ez az új központ szinte ráült a régi városra, a régi, történelmi utcákat darabokra vágta, így azok 500 méteres kihagyással folytatódnak a két végén. Így végigkorzózni fix, hogy nem fogunk rajtuk.
Varsóban lépten-nyomon azt látjuk, ahogy az épp aktuális jelen söpri el a múltat, pontosabban a jelen eggyel korábbi kiadását. Nem ráépül, hanem elsöpri, így organikus európai város helyett valami más az eredmény (Moszkva? Berlin?) Ez azonban teljesen sohasem sikerül, a múlt megmarad, kibújik az új téglák alól (mégiscsak organikus és történelmi?). A rommá lőtt óváros nem hagyta magát, és újjáépült -- pedig a modern szocreál Varsóban igazán semmi szükség nem lett volna palotákra és romantikus középkori utcácskákra. A modern Muranóv negyed hepehupái alól pedig még mindig kiérződnek és helyenként ki is látszanak a gettó romjai (meg a több tonna emberi csont is) Az iroda- és bevásárlóparadicsom Centrum központi eleme a Sztálin ajándéka torony... A folyó túlpartján található Prága negyeddel, ami többé-kevésbé megúszta a háborút és megmaradt olyannak amilyen volt (csórónak), most sem tud még sok mindent kezdeni a város. Leginkább az olcsó sörről és a rossz közbiztonságról nevezetes, de persze a központi fekvésű és rossz hírű (olcsó) negyedek sorsa Prágát is elérte, és kezd divatossá válni.
Hol van hát a város igazi arca, ha minden jelenkori jelmeze alól kilátszik egy már nem aktuális múltbéli? Lehet, hogy nincs is semmiféle genius loci, csak a káosz? esetleg Varsó a mindenkor létező középkori-zsidó-szocialista-barokk-hipermodern városok metszetében létező valami, és sosem lesz ugyanolyan? Én az utóbbi lehetőséget választom, mert így érteni vélem, miért szeretnek a város és lakói is annyira reprezentálni: bejönni a lakótelepről az üvegspirál Arany Teraszokra, lerohadt bútorraktárból kortárs művészeti múzeumot csinálni, leginkább az Amazonasra emlékeztető, sáros Visztula-partra barokk palotákat húzni, az elpusztított gettó romjain pedig színpadias szocreál épületeket és rózsaszínű pegazusokkal megtűzdelt parkot kialakítani... a lengyel valóság sokszor ugyanis elég ködös és sötét, így szükség van rá hogy valamivel ellensúlyozzák azt... attól igazán nem kell félni, hogy ez az elfedés túl jól sikerül, úgysem fogja senki sosem elfelejteni, hogy Varsóban a karneváli hangulatú éjszakák, a barokk kertek és a pétervárból exportált birodalmi pompa mellet ott vannak (zárójelben vagy a föld alatt) a pozsonyi lakótelepek és a pesti zsidónegyed is. Szóval van genius loci, csak egy picit összetett. Vagy inkább nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése