kifakadás

Gusztustalan az idő és ilyenkor különösen fáj, hogy nem tud úgy nap eltelni, hogy ne érintsem legalább háromszor a Ryneket. A székesgyház vörös téglája a köd alatt csak szürke, a vizes galambok felszállás közben rám fröcskölik a madárpestist, a barmok meg még etetik is ezeket a szárnyas patkányokat (amúgy van egy legenda, ami szerint valami boszorkány vagy a sárkány galambbá változtatta valamelyik Jagelló lovagjait, és a visszaalakítást feltételhez kötötte...mondanom sem kell hogy nem teljesült).

Kezdem értékelni, hogy Budapesten nincs főtér, Varsóban nincs gótikus kamenyica, és olyan ronda minden hogy nemkár újat építeni helyette. Szép a tradíció meg a régiség, de néha rátelepszik az ember fejére és nem hagy mást szóhoz jutni... Ha van egy szabad napon Krakkóban, akkor mindenképpen megyek valahova, mert annyi mindent kéne még látni. Varsóban ezt nem érzem (Pesten sem). Az sem utolsó szempont, szerintem, hogy városépítészeti szempontból is durván szívja el a centrum az erőforrásokat, ha kimászunk a régi "körütakon" túlra vagy neagyj'isten a sínek túloldalára, a békebeli hangulatnak nyoma sem marad, csak a por meg a szocreál unalom.