Egy hideg januári vasárnapon nincs is jobb program, mint megtekinteni Krakkóban a Nemzeti Múzeum állandó tárlatát! Szubjektív séta és élménybeszámoló következik.
A lengyel századelő ugyanis híresen jó termést hozott a kultúra majd’ minden területén, így a krakkói Młoda Polska (Fiatal Lengyelország) festői is jobbnál jobb képeket festettek. Itt van rögtön a két óriás, Wyspiański és Mehoffer. Már terv alakjukban is impozáns üvegablakaik itt vannak kiállítva; Wyspiański képei egész egyszerűen lángolnak, míg Mehoffer rajzai nyugodtak, a szecessziós virágburjánzás alól kivillan a középkor harmóniája és szabályossága. A fryburgi katedrálisba tervezett Szent Katalin és Szent Barbara ablakok egyszerre mesélnek történetet és nyűgöznek le öncélú dekorativitásukkal.
Azután itt van még az egyik legérdekesebb krakkói szimbolista, Jacak Malczewski, akinek a képein a bibliai és a mitikus idő a lengyel vidék tájaira költözik; ugyanez történik a portrékon és az önarcképeken is. Természetesen az ő képein is feltűnik Felix Jasieński, a város mecénása és a „japán járvány” elterjesztője.
Itt van aztán Wojciech Weiss is, aki a századvégi dekadens hangulatért felel:
Nem hiányozhat a „japánkodás” sem, ezért Pankiewicz és Kamocki felel, utóbbi fametszetekre emlékeztető tájképeivel:
És végül, a tárlat egyik ikonikus képe, Olga Boznańska Krizanténos Kislánya:
Valamiért a lengyel századforduló kultúrájában az európai átlagnál is több polihisztort, több művészeti ágban is tevékenykedő alkotót találunk. Stanisław Ignacy Witkiewicz, alias Witkacy, az egyik kultikus figurája a korszaknak.
Szerteágazó tehetségét a szintén polihisztor apja különös nevelési elvinek is köszönheti: a hírneves építész és festő úgy gondolta, hogy a fiának a szervezett oktatás csak megárt, ezért inkább rangos művészekre, feleségére és magára vette a feladatot, hogy felébressze a kis Staśban a művészet iránti szeretet. Ez kétségkívül sikerült, a gyermekből nyitott, kreatív és független személyiség vált. Fiatalkorát utazgatással és rendszertelen, ám rangos mesterektől való tanulással töltötte; majd beáll Péterváron tisztnek a cári hadseregbe. Oroszország más, mint a kisvárosias Krakkó, a kedélyes iszogatás helyett itt Witkiewiczet orgiák, ópium, és nem utolsósorban a front várja. A művész megsebesül, és visszatérve Lengyelországba megalkotja a csak rá jellemző sajátos stílust, amely a Tiszta formáról szóló elméletén alapul.
Szerelmi tragédiák és egy házasság után Witkacy döntő lépésre szánja el magát: megfesti utolsó önarcképét a Halálraítélt utolsó cigarettája címmel, majd befejezi a festést. Az okok között szerepel egy meglehetősen prózai is: nincs pénze.
Hogy valamiből mégis megéljen, megalapítja a S.I.Witkieicz portréfestő vállalatot. A triviális ötlet valójában egy hatalmas művészeti projekt, amelyben a művész nemhogy kiárusítja, hanem új szintekre emeli a művészetét. Lássunk egy rész a cég szabályzatából:
Mottó: A ügyfélnek elégedettnek kell lennie. Félreértés kizárva.
§2. Az ügyfél részéről bármiféle kritika kizárt. A portré az ügyfélnek nem kell hogy tetsszen, de a Vállalat nem engedélyezi a legkisebb kifogást sem, hacsak arra külön engedély nem ad. Ha a Vállalat megengedné magának a luxust, hogy meghallgassa az ügyfelek véleményét, már réges-régen megőrült volna….A Vállalat idegeit is kímélni kell ugyanis, tekintettel a végzett munka hallatlan nehézségére.
§6. A női portrék fedetlen nyakkal és vállakkal harminc százalékkal drágábbak. Minden kar a teljes ár harminc százalékába kerül. Ami az egész alakos portrékat illeti – ár megegyezés szerint.
§8. A technika kevert: szén, kréta, ceruza és pasztell. Minden technikai kifogás tilos, csakúgy mint a javítások kérése.
§14. Az alku és a váltóval fizetés kizárt. Tekintettel az így is alacsony árakra, kedvezmény kérése sem kívánatos. A munka megkezdése előtt az ügyfél az ár egyharmadát köteles kifizetni előlegként.
Varsó, 1928.
S.I. Witkiewicz vállalat
Az alacsony árakról még annyit, hogy egy átlagos portré ára 300 zloty körül volt, ami akkoriban egy nem is olyan rossz havi fizetésnek felelt meg. Ennek ellenére a vállalkozás beindult, a becslések szerint Witkacy több mint 7000 portrét rajzolt – ezek egy jó része elveszett. Az ár függött attól is, hogy milyen típusú portrét kíván az ügyfél. Az A kategória ( a legdrágább) a realisztikus portrét jelenti, amely mögött azonban még jól megférnek az egzotikus hátterek; a B típuson már látszanak bizonyos pszichológiai jellegzetességek. A C típusú portré sajátossága, hogy a művész a munka megkezdése előtt különböző drogokat vesz be, amelyek segítségével meg tudja közelíteni a tiszta forma ideálját. Ezt a típust főleg barátoknak készíti. Witkacy szerteágazó kísérleteket folytatott a kábítószerekkel; ezt nem csak későbbi könyvében dokumentálja, de munkáin is: minden portrén fel van tüntetve a kép típusa mellet (TypA, tC, stb) az éppen használt anyag, és az esetleges kiegészítők (pyfko=sör, herb=tea, Cof=kávé, az elszívott cigaretták száma). Így válik a részeg/bedrogozott festés tudományos kísérletté és művészi akcióvá. Egyébként nem véletlenül tiltja a szabályzat a reklamálást: a valóság hű megragadás időnként például azzal jár, hogy a modell teste egy rózsaszínű pénisszé válik a képen. A Witkacy-portrék első látásra felismerhető, semmivel sem összetéveszthető képek, amelyek sokkal inkább a művészről szólnak, mint a modellről. Az kevert technika síkokra bontja a képet, és az arckép előtt/mögött/alatt rendszerint W. belső világába ütközünk, amellyel kapcsolatban (mint már elmondtuk) fenntartja magának a jogot, hogy ne tetsszen a nézőnek. Witkacy szerint a század elején az egyetlen kiút a művészetbe való menekülés, csakhogy a ennek a menekülésnek az eredménye csöbörből vödörbe: a rémisztő kintet W. egy még rémisztőbb bentre cseréli…
